Az Orosz Kommunista Párt tagjai olyan szórólapokat osztogattak Moszkvában, amelyek igencsak erőteljes állításokat fogalmaztak meg az orosz és nem csupán az orosz koronavírus-oltásról - derül ki a Moscow Times tudósításából.
A papírokat a hírek szerint Moszkva főpolgármesteri hivatala előtt osztogatták. A rajtuk olvasható szöveg alapállítása szerint az oltások beadása a "fasizmus újjászületése".
Kapcsolódó
A vakcinák tömegpusztító biológiai fegyverek, amelyeket az emberek ellen bevetnek. A legszínesebb megjegyzés szerint az oltások "nanotechnológiai termékek, amelyek elektromágneses mezőt gerjesztenek", és megölik azokat, akiket beoltanak velük. A kommunista párt röplapjai ezenfelül megismétlik azt a hajmersztő állítást is, miszerint a vakcina Bill Gates amerikai milliárdos globalista összeesküvésének eszköze, amelyben mikrochipeket ültetnek az emberekbe. Ezt korábban Gennagyij Zjuganov, a párt elnöke fogalmazta meg.
A tiltakozást egybeesik azzal, hogy Oroszországban elkezdődött a hazai fejlesztésű Szputnyik V vakcina tömeges alkalmazása. Az oltás igénybevétele elvileg még Oroszországban is önkéntes, ezért lehet hatása a rémhírterjesztésnek.
Valerij Raskin, a Duma egyik kommunista parlamenti képviselője részt vett a kommunista párton belül tevékenykedő Vörös Moszkva nevű csoport moszkvai tüntetésén. A résztvevők nem viseltek maszkot, amiben a politikus nem talált kivetnivalót. Mint mondta: "tudományosan bizonyított tény", hogy a szabadban 0,001 százalék annak esélye, hogy az egyik ember megfertőzi a másikat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél