A hajléktalanság azért növekedett, mert túl magasak az albérletárak, kevés a megfizethető lakás, és a segélyek is csökkentek. A probléma leginkább a nagyvárosokban, például Londonban és Birminghamben súlyosbodott.
Megbocsáthatatlan, hogy Nagy-Britanniában 320 ezer embernek nincs otthona - mondta Polly Neate, a Shelter vezetője.
Kapcsolódó
Ebbe a számba beletartoznak mindazok, akik átmeneti szálláson, menhelyeken és az utcán élnek.
James Brokenshire brit lakásügyi miniszter közleményben hangsúlyozta: a kormány hatalmas összegeket fordít a hajléktalanság okainak felszámolására, és segít az utcán élő otthontalanoknak abban, hogy bejussanak a menhelyekre az egyre hidegebb tél közeledtével.
Nagy-Britanniában több mint hat éve folyamatosan emelkedik a hajléktalanok száma. A kormány adatai szerint mintegy 80 ezer család - több mint 120 ezer gyermek - él átmeneti szállásokon. A probléma kezelése érdekében a kormány 9 milliárd fontot különített el arra, hogy megfizethető lakásokat építsen fel. Az ambiciózus tervek szerint a 2020-as évek közepére évente 300 ezer új lakást adnának át. Tavaly törvényben rögzítették a helyi önkormányzatok kötelezettségét arra, hogy segítsék a hajléktalan embereket.
A Knight Frank ingatlancsoport kutatása szerint az utóbbi évben 12 százalékkal emelkedett a megfizethető árú lakások száma, a legnagyobb növekedés Londonban történt.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?