Erőszakos összecsapásokba torkollott a békésen indult tegnapi ünneplés Varsóban, miután fiatalok egy csoportja kivált az ország függetlenségének visszanyerésére emlékező felvonulók közül és randalírozni kezdett. A jobbközép kormány ellen tiltakozó menetet szélsőjobboldali és nacionalista mozgalmak szervezték, amelyek nem tudták fenntartani a rendet.
A menetből kivált néhány száz fiatal - akik jó része sísapkával takarta el az arcát - autókat borogatott fel, és felgyújtott egy szivárvány színű boltívet, amely a toleranciát jelképezte. Ezt követően megpróbáltak behatolni az orosz követségre, petárdákat hajigáltak az épületre és igyekeztek átmászni a kerítésen, amit a rendőrség megakadályozott.
A rohamrendőrök végül gumilövedékeket lőttek a tömegre, továbbá könnygázt és kábítógránátokat is bevetettek. Tizenkét tüntetőt tartóztattak le, öt rendőr és néhány civil került kórházba. A kormány szóvivője természetesen elítélte a huliganizmus, azon belül különösen az orosz követség elleni attakot.
Ez volt egymást követő harmadik év, hogy a szélsőjobboldal erőszakoskodásra használja fel a Függetlenség Napja rendezvényeit. A lengyelek november 11-én ünneplik, hogy az első világháború lezárulása nyomán 123 éves kihagyás helyreállt a lengyel államiság. Az országot előzőleg felosztotta egymás között Oroszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról