Az orosz gáz továbbra is nagy mennyiségben áramlik Ukrajnán keresztül az európai fogyasztókhoz – írja a Wall Street Journal. Ez aggodalomra ad okot a lap szerint, olyannyira hogy az északnyugat-európai piac határidős gázkontraktusait a pénteki záráshoz képest 42 százalékkal, megawattóránként több mint 270 euróra, azaz 293 dollárnak megfelelő összegre emelték hétfőn. Korábban az árak 345 euróra is emelkedtek már.
A kereskedők most attól tartanak, hogy ezek a szállítások megszűnhetnek, ha Oroszország fokozza a harci cselekményeit, illetve: a Moszkvával szembeni nyugati szankciók miatt elakadhat a más vezetékeken keresztül szállított orosz gázellátás is. Az olyan alternatívák, mint az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgáz, nehezen tudnák betölteni az orosz export megszűnésével keletkező űrt, és hatalmas költségekkel járnának, mivel Európa más gázfogyasztó régiókkal versenyezne a szűkös készletekért - írja a WSJ.
Kapcsolódó
A FactSet 2013-ig visszanyúló adatai szerint péntek előtt az árak soha nem lépték át a 200 eurót. Tavaly előtt pedig nem volt 30 euró feletti árszinten.
Az otthonok fűtésére és elektromos áram előállítására széles körben használt üzemanyag árának emelkedése gazdasági zavarokkal fenyeget Európában, ahol az energiaigényes iparágak, köztük a műtrágya- és fémgyártók már 2021-ben csökkentették a termelést, amikor az árak jóval a hétfői gázár alatt voltak. Az emelkedés - így a WSJ, valószínűleg nehézségeket fog okozni az Európai Központi Banknak, amely a növekvő inflációval szemben óvatosabb megközelítést alkalmaz a kamatemeléssel kapcsolatban, mint a Federal Reserve és a Bank of England.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a dráma: összesett a Bitcoin árfolyama