A következő öt évben összesen 2 százalékos pótlólagos gazdasági növekedést szeretnének elérni a G20-országok pénzügyminiszterei és központi banki vezetői - derül ki a húsz legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari ország Sydneyben rendezett találkozójának záróközleményéből.
Mint egy név nélkül nyilatkozó forrás a Reuters brit hírügynökségnek vasárnap elmondta, a miniszterek a cél elérése érdekében ígéretet tettek arra, hogy további konkrét intézkedéseket hoznak a foglalkoztatás és a beruházások szintjének növelése érdekében.
A forrás szerint a világ gazdaságának 85 százalékát adó országok állásfoglalása azt mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi válság idején bevezetett megszorító intézkedések legnehezebb időszakán már túlvannak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén 3,75, jövőre pedig 4 százalékos lehet az átlagos gazdasági növekedés világszinten. A mostani állásfoglalás szerint ezt évi akár fél százalékkal növelni lehetne új szerkezeti reformok bevezetésével.
Az ausztráliai találkozón ismét felvetődött a legnagyobb feltörekvő országok azon igénye, hogy jussanak nagyobb szavazati súlyhoz az IMF-ben. A résztvevők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy ez a folyamat egyelőre (az amerikai kongresszusban) elakadt.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet