Az eredeti tervek szerint a rendezés összköltsége 6,8 milliárd euró lett volna. A pénteken nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a tervek egy részét mindenképpen felül kell vizsgálni, különben a helyszínek közül több nem készül el időben - írta az MTI híre alapján az Index.
Az illetékes bizottság szerint ha a szervezők minden ajánlásukat betartják, a többlet 200 millió euróra (62,5 milliárd forint) csökkenthető. Az olimpiai falu építését régészeti jelentőségű maradványok hátráltatják, illetve egy menekülttábor és egy középiskola kérdésének megoldatlansága nehezíti. A médiaközpontnak kisebbnek kellene lennie a tervezettnél, a vizes sportágak központja, illetve a környező fejlesztések pedig 170 millió euróval (53 milliárd forint) több pénzt igényelnek.
A parlament felsőháza, a szenátus korábbi jelentéséből kiderült, hogy több milliárd eurót kell fordítani a párizsi metróhálózat jelentős bővítésére, de a 2024-es ötkarikás játékokra nem végeznek a munkálatokkal.
Fotó forrása: Pixabay.com.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon