Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója úgy fogalmazott, hogy mindenekelőtt azt szeretnék elérni, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap átformálódjon. Ugyanakkor meglátása szerint a nemzetközi intézményi forma a leghatékonyabb eszköze annak, hogy a fejlődő országokat célzó befektetésekre ösztönözzenek.
Jake Sullivan szerint a G20 rámutat arra, hogy a kihívásokkal teli időszakban is képesek a világ nagy gazdaságai együttműködni. Üdvözölte továbbá az Afrikai Unió csatlakozását.
Megjegyezte, hogy nincs kilátás egy Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatra, mivel Oroszország is ott lesz a csúcson, ugyanakkor a G20-ak többsége is kiáll amellett, hogy a háborút az ENSZ Alapokmányának megfelelően kell lezárni – írja az MTI.
A tanácsadó megjegyezte, hogy Joe Biden elnök már Újdelhiben fog kétoldalú tárgyalásokat folytatni Narendra Modi indiai miniszterelnökkel a G20-csúcstalálkozó előtt, ami után Vietnamban tárgyal az ország vezetőivel.
Az orosz-észak-koreai fegyverkereskedelmi egyeztetésekről Jake Sullivan azt mondta, az orosz erőfeszítés a tárgyalások gyorsítására arra utalnak, hogy az ország hadiipara problémákkal néz szembe, emiatt utánpótlást igyekszik találni.
Hozzátette azonban, hogy az Egyesült Államok nem tud arról, hogy jelentősebb észak-koreai hadianyagot szállítottak volna Oroszországba. Washington azonban a továbbiakban is mindent elkövet, hogy felszólítsa a kommunista rezsimet a tárgyalások leállítására.
Jön a Kim Dzsongun-Putyin szuperdeal: ennivalót kérnek fegyverekért
Még szeptemberben Oroszországba utazhat Kim Dzsongun észak-koreai vezető, hogy a fegyvereladásokról tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről