Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó apró részecskékkel teli szennyezett levegő minden ember egészségére veszélyt jelent, a várandós nők esetében pedig a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll. Ennek okát egyelőre nem tudják biztosan a kutatók, de az egyik elmélet szerint a részecskék leülepednek a kismamák tüdejében, és potenciálisan ártalmas gyulladást eredményeznek - idézi a tanulmányt az MTI.
Belga szakemberek most egy másik lehetséges magyarázatot ismertettek a Nature Communications című folyóiratban. Egy újfajta szkennelési technikát alkalmazva vizsgálták meg újdonsült édesanyák placentáját, amelyeken egyfajta részecskeszennyeződést, koromszerű lerakódást figyeltek meg.
Kapcsolódó
A Hasselti Egyetem kutatói szerint a részecskék a méhlepénymagzathoz legközelebbi részén halmozódtak fel, közel a köldökzsinórhoz. A minták 10-10 olyan édesanyától származtak, akik erősen szennyezett, illetve kevésbé szennyezett területen éltek. Minél magasabb levegőszennyezettségnek volt kitéve az édesanya a terhesség ideje alatt, annál nagyobb mennyiségű részecskét számoltak össze a kutatók a placentán.
A Pittsburghi Egyetemen szakértője, Yoel Sadovsky ugyan nem vett részt a vizsgálatban, de annak eredményeit kommentálva elmondta, hogy azok nem bizonyítják, hogy a korom áthatolt a placentán és elérte a magzatot, vagy hogy a lerakódásnak bármilyen negatív hatása lenne. A szakértő szerint ugyanakkor már önmagában az fontos felfedezés, hogy a lerakódás jelen van a placentán. Hozzátette: "a következő kérdés az, hogy mekkora mennyiség kell ezekből a szénrészecskékből ahhoz, hogy kárt okozzanak".
Állatokon végzett korábbi vizsgálatok során a kutatók már felismerték, hogy a részecskék képesek eljutni a placentához, ám a mostani tanulmány volt az első, amely emberi méhlepénynél is kimutatta a jelenséget.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben