Befellegzett a szénnek Európában. A bányák után sorra zárnak be a szénerőművek is - írja a gazeta.pl. A lap sorra veszi a lengyelek szívének oly keserves fejleményeket. Először is 47 év után bezárt Európa legnagyobb szénerőműve, a németországi Essentől nem messze lévő Voerde melletti hőerőmű.
Ennek az létesítménynek a nagyságát mutatja, hogy blokkjainak kapacitása 2,2 gigawatt volt, ami valamivel nagyobb a paksi atomerőmű nagyjából két gigawattos áramtermelési képességénél. Ez az erőmű 4,5 millió háztartásnak termelt áramot. A bezárás indoka az volt, hogy a voerdei rendszer nem volt képes jövedelmezően működni, annak ellenére, hogy létező legjobb technológiát használta.
Kapcsolódó
Németek, franciák
Németországban tavaly novemberben döntöttek arról, hogy idén bezárnak négy nagy szénerőművet, ezek közül a Voerde mellett lévő volt az első. Ugyanakkor ma már a korábban erősen szénenergia-függő a kínaiak sem akarnak hőerőműveket használni. Pekingben márciusban kikapcsolták az utolsót.
Franciaországban az Engie konszern a múlt évben eladta vagy bezárta szénműveinek több mint felét. Összes kapacitásuk eléri 15 gigawattot. Visszavonul a szénenergiától az EDF, a világ egyik legnagyobb energiaipari cége - és ez már rossz hír a lengyeleknek is, ugyanis meg akar szabadulni lengyelországi erőműveitől is.
Dánok, britek és mások
Teljesen visszavonul a szénenergetikától a legnagyobb dán energetikai cég, a Dong Energy is. 2023-ig minden hozzá tartozó szénnel működő erőművet lekapcsol. Jelenleg ezek adják áramtermelésének 46 százalékát. A britek a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében állították le szénnel működő rendszereik felét és 2025-ig mindet kiiktatják. Ugyanezzel az indokkal döntöttek hasonlóan Portugáliában, Finnországban és Ausztriában.
A szénre alapuló energiatermelés helyét a nap- és szélenergia veszi át Európában. A Bloomberg New Energy Finance számításai szerint a zöldenergia hamarosan olcsóbb lesz, mint akár a szén, akár a gáz felhasználása. Nyilván előbb-utóbb Lengyelországot is eléri a trend, de addig még súlyos milliárdokat ad ki az ország a szénenergiára - sopánkodnak az összefoglaló készítői.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről