Az Egyesült Államokhoz intézett varsói hadüzenetnek minősítették a külföldi cégek a palagáz kitermelésről tartott megbeszélésen elhangzottakat - írta a Rzeczpospolita című konzervatív lap, amely hozzájutott egy a varsói amerikai nagykövetség számára készített bizalmas feljegyzéshez.
Eszerint zárt ajtók mögött tartottak megbeszélést Varsóban a palagázban érdekelt nemzetközi vállalatok képviselői az ország főgeológusával és az ágazatért felelős környezetvédelmi miniszterhelyettessel, Piotr Wozniakkal. A feljegyzés készítője szerint, aki részt vett a találkozón, az elhangzottak szerint a lengyel kormány nem akar külföldi, és különösen amerikai befektetéseket a lengyel palagázban.
A márciusban tartott konferencián több mint 130 befektető, üzletember, diplomata, és a Lengyelországban működő legnagyobb kereskedelmi kamarák és konszernek képviselői vettek részt. Elsősorban azt szerették volna megtudni, hogy mi a helyzet a varsói kormány által még 2011-ben beígért új törvénnyel, amely a lengyel palagáz kiaknázásának szabályait tartalmazná. Annak ellenére, hogy ez még mindig nem jelent meg, így tisztázatlan többek között e tevékenység adóterhe, ami nélkül fel sem mérhető a kitermelés gazdaságossága, a három legnagyobb vállalat már 6-6 kutatófúrást hajtott végre, jelentős költséggel.
Annak ellenére, hogy az egyik résztvevő szerint a palagáz olyan mértékű pozitív változást hozhat Lengyelországban, mint a Szolidaritás mozgalom, a lengyel kormány ellenkező deklarációi ellenére nem akar külföldieket látni a lengyel energiatermelésben. A főgeológus szavait egyenesen hadüzenetnek minősítette a dokumentum szerzője, és kiemelte, hogy Wozniak szerint az amerikai berendezések nem alkalmasak a lengyel gáz kitermelésére. Talán ennek a hozzáállásnak is köze van ahhoz, hogy eddig két nagy amerikai és egy kanadai cég vonult ki a lengyelországi palagáz-kutatásból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Dél-koreai és török tojások millióival törnék le az árakat
