A norvég olaj- és gázipari hivatal adatai szerint az ország gázkivitele a következő 3 évben 2-3 százalékkal csökken, 2021-ben vagy 2022-ben azonban már ismét a tavalyi, vagy azt meghaladó szinten lesz - idézi az MTI.
A Norvégia kontinentális talapzatán tavaly kibányászott kőolaj mennyisége 580 millió hordó volt, mintegy 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. E csökkenés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a Barents-tengeren több hónapon állt a Goliat nevű olajfúrótorony termelése.
Kapcsolódó
A norvég hivatal azzal számol, hogy idén és jövőre tovább csökken az olajtermelés, majd 2020-tól jelentősen nő az új lelőhelyek termelésbe állításával. Norvég szakértők számításai szerint Norvégia olajtermelése 2020-ban 630 millió hordó, 2022-ben pedig már 700 millió hordó lesz.
Norvégia egyebek között kőolaj- és földgázkészletének köszönheti gazdagságát. Az olaj- és gázkitermelésből származó állami bevételekből képzett norvég olajalap vagyona meghaladja az ezermilliárd dollárt. A norvég olajalap a legnagyobb szuverén befektetési alapkezelő a világon. (Norvégiában taroltak az elektromos autók)
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin