Több mint 19 százalékkal csökkent az EU-s gázfogyasztás tavaly augusztus és idén január között az előző öt év átlagához viszonyítva. Az uniós országok a Repower EU program keretében azt vállalták, hogy márciusig 15 százalékkal csökkentik gázfogyasztásukat. A megállapodásra egyébként azért volt szükség, hogy az orosz energiahordozókról való leválás könnyebb legyen – derül ki az Eurostat adataiból.

A tagállamok között nagy az eltérés
Legnagyobb mértékben Finnországban, Litvániában és Svédországban takarékoskodtak a gázzal. Mindhárom északi országban 40 százalék feletti volt a fogyasztás mérséklődése. A sereghajtó Írország mindössze 0,3 százalékos csökkenést tudott elérni, tehát az átlagot tekintve csak stagnálni tudott. Spanyolországban és Szlovéniában bár kétszámjegyű csökkenést regisztráltak, még nem érték el a kitűzött 15 százalékos célt.
Máltán és Szlovákiában pedig nemhogy csökkent volna a fogyasztás, még tovább nőtt az előző évi adatokhoz képest.
Magyarország az EU-s átlag felett teljesített. Mintegy 24 százalékkal kevesebb gázt használtunk el, ami még a célkitűzést is meghaladja. Ennek oka lehet a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatti energiaár-emelkedés.
Az Eurostat elemzésében arra is kitért, hogy a tagállamok 2022-ben kevesebb gázt használtak fel, mint az előző öt évben átlagosan. Ráadásul a januári adatok is csökkentek a decemberi fogyasztáshoz képest. Azonban fontos kiemelni, hogy a hőmérséklet is magasabb volt az átlagosnál a múlt hónapban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál