Az első, nem végleges eredmények szerint a jobbközép Köztársaságiak szenátorainak száma az eddigi 143-ról 149-re nő, a Szocialista Párt meg tudta őrizni az eddigi 86 körzetét, az LREM viszont nem tudta a szenátorainak számát növelni, s alig 20 és 30 között lesz a tagjainak száma a felsőházban - sorolta az eredményeket az MTI.
Gérard Larcher, a szenátus újraválasztott jobboldali elnöke szerint "az elektorok megerősítették a szenátusi többséget, egyértelműen jelezték azt a szándékukat, hogy szeretnék, ha létezne egy parlamenti ellensúly" (a nemzetgyűlésben abszolút többséggel rendelkező LREM-mel szemben).
Az önkormányzatokat és megyei tanácsokat képviselő szenátus 348 tagjának mintegy felét, 171 szenátort választotta meg közvetett módon hat évre egy elektori testület, amely a mintegy 162 ezer önkormányzati képviselőből áll.
Kapcsolódó
A kormánypárt veresége fontos jelzés Emmanuel Macron számára, mert tükrözi az elmúlt hónapokban megváltozott közhangulatot, de a gyakorlatban csak korlátozott hatással lesz a kormányzásra. A törvényhozásban az utolsó szót ugyanis a nemzetgyűlési képviselők mondják ki abban az esetben, ha a két háznak eltérő a véleménye egy törvényjavaslatról. Az alsóházban pedig az LREM van elsöprő többségben. A szenátus azonban lassíthatja a jobboldalnak nem tetsző javaslatok parlamenti elfogadását.
Az alkotmánymódosításokhoz viszont elengedhetetlen a szenátus jóváhagyása. A nemzetgyűlés és a szenátus 925 tagja háromötödének támogatására, azaz legalább 555 voksra van szüksége a köztársasági elnöknek ahhoz, hogy az alkotmányt módosítani tudja. Emmanuel Macron 2018 nyaráig jelentős intézményi reformokat (a képviselők számának csökkentését, a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság megszüntetését) is ígér, amelyeket csak alkotmánymódosítással tud megvalósítani. Kellő számú szavazat hiányában a népszavazás lehet a másik megoldás az államfő számára. Emmanuel Macron már jelezte, hogy parlamenti támogatás hiányában referendumra bocsátja a javaslatait.
(Német választás: ez várhat az euróra)
Címlapkép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja