A nyersolaj határidős jegyzései négy és fél éve nem látott mélységbe zuhantak a pénteki árutőzsdei kereskedésben, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajminiszterei csütörtöki bécsi ülésükön nem változtattak a kartell olajkitermelési kvótáin - jelentette a MarketWatch. A hírportál a világpiaci olajár folyamatos összeomlásáról ír.
Az észak-amerikai WTI szabvány ára januári szállításra majdnem öt és fél dolláros hanyatlás után hordónként 68 dollár közelébe csökkent a hajnali elektronikus kereskedésben. A londoni Brentért, szintén januári szállításra kevesebb mint 72 dollárt kellett adni. Az elmúlt napok fejleményei nyomán immáron 35 százalékkal esett a fekete arany ára június óta.
Az OPEC, amely jelenleg naponta 30 millió hordó olajat exportál, amivel nagyjából 30 százalékos világpiaci részesedése van, új helyzetet teremtett. Miután nem várható, hogy beavatkozásával irányt szab a piaci folyamatoknak, a befektetőknek kell kisakkozniuk, hogyan alakíthatja az árakat a kereslet és a kínálat. Nehezíti a helyzetüket, hogy a múltbeli tapasztalatok nem kínálnak eligazítást.
Más ez a zuhanás
Az elmúlt 16 évben tapasztalt olajárzuhanások oka ugyanis mindig a kereslet drasztikus visszaesése volt. Most azonban ha viszonylag lassan is, de emelkedik a világ olajfogyasztása. Az árakra tehát a túlkínálat gyakorol nyomást, és nem látható előre, meddig marad fenn ez az állapot.
Az alacsony áraknak főként az ázsiai országok láthatják hasznát - Európa felhasználása ugyanis esik. Kína, a világ legnagyobb olajimportőre lélegzetvételnyi időhöz jutott gazdasági reformjai végrehajtásához, ugyanis a kormány az infláció mérséklődésének köszönhetően bátran folytathatja ösztönzőprogramjait.
A nyertesek között lesz még India és Indonézia, míg Malajzia és Ausztrália, amelyek kormánya szép summát tesz zsebre az energiaszektor bevételei után, nehéz hónapok elé néz. Az ausztrál tőzsdén esett az energiaipari vállalatok részvényárfolyama. Ezzel egyidejűleg a közlekedés és a nehézipar cégei nagyobb profitokat ígérhetnek, amit csábítónak tarthatnak a tőzsdei befektetők.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak