Az év eleje óta 5,6 százalékkal csökkentek a tartalékok.
A nemzeti banknál azzal magyarázták a csökkenést, hogy 321,5 millió dollár állami adósságot kellett kifizetni devizában, valamint a jegybank a nemzetközi valutapiacon végrehajtott intervenciók során 64,4 millió dollárral többet adott el, mint amennyit vásárolt - írta az UNIAN ukrán hírügynökség.
Kapcsolódó
A tartalék feltöltésének legfőbb forrásai a belső kihelyezésű állami devizakötvényekből származó kormányzati bevételek maradtak, amelyek júliusban 130,9 millió dollárt és 60,5 millió eurót tettek ki.
Mindezeken kívül a tartalékok volumenét a pénzügyi eszközök átértékelése is befolyásolta 45,9 millió dollár értékben.
A jegybank közlése szerint a nemzetközi tartalékok háromhavi importot fedeznek.
Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy tavaly Ukrajna nemzetközi tartalékai 21 százalékkal nőttek az előző évihez képest és elérték a 18,8 milliárd dollárt.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak