Miközben Magyarországon két új bankjegy - a kétezres és az ötezres - érkezik a régiek helyére, a régi húszezres pedig távozik, az eurózónában is lesz egy csere. Április 4-én kerül forgalomba az új ötveneurós, amely mostani bankjegyeket lecserélő Európé-bankjegysorozat legújabb tagja.
Az ötveneurós az eurósorozaton belül kiemelt helyen szerepel. Ez ugyanis a leggyakrabban forgó címlet: a jelenleg forgalomban levő bankjegyállomány mintegy 45 százalékát adja, nyolcmilliárdos darabszámával. Az euróbankók cseréje 2013-ban kezdődött, az öteurós leváltásával, 2014-ben került forgalomba az új tízeurós, amit az új húszeurós követett 2015-ben. A csere után a a régi bankjegyek korlátlan ideig megőrzik az értéküket, az elhasználódásuktól függően vonják csak be őket.
Kapcsolódó
Az új eurósorozat egy bankjeggyel rövidebb lesz, mint a jelenlegi. Az ötszázeurós helyére ugyanis nem jön új bankjegy. Az Európai Központi Bank (ECB) ugyanis tavaly májusban bejelentette, hogy megszünteti az ötszázas gyártását és kibocsátását. A forgalomban lévő ötszázeurósokkal lehet fizetni és korlátlan ideig megőrzik értéküket, csak épp az elhasználódottak helyére nem jönnek majd újak. Mario Draghi, az ECB elnöke az ötszázeurós elbúcsúztatását azzal indokolta, hogy a bankjegy nagyon népszerű a feketegazdaságban, a pénzmosásban főszerepet játszik.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart