Koncz Zsófiát, a motorbalesetben július 10-én elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson - írja a Népszava. A kormánypárt ifjúsági szervezetének országos alelnöki posztját korábban betöltő Koncz Zsófia azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a "provokátorfigyelő" ötletével.
Közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezést. Később Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.
Az ellenzéki oldalon egyelőre két név forog, bár a pártok azt szeretnék, ha a végén az összefogás jegyében csak egy közös jelölt maradna. A 2018-as országgyűlési választáson a 49,3 százalékkel győztes Koncz Ferenc után másodikként a jobbikos Bíró László futott be 31,6 százalékkal, ám a baloldalon felmerült egy komoly név: a szocialista Bráz Györgyé, aki több cikluson át sikeresen vezette Tiszaújvárost.
A napilap információi szerint az ellenzéki pártok felmérései azt mutatják, nem előre lefutott a meccs, ha jó a jelöltjük, erős a kampány, akár győzhetnek is. A pártoknak szűk egy hónapjuk van arra, hogy megtalálják országgyűlési képviselőjelöltjüket az október 11-re kiírt időközi választásra. A kampány augusztus 22-én kezdődik, a jelölteket szeptember 4-én 16 óráig lehet bejelenteni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?