Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított júniusi árindex ugyanis májushoz viszonyítva 2,4 százalékkal (2,2 ponttal) 93,2 pontra emelkedett.
Ez egy, a kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
Júniusban különösen a pálmaolaj jelentős drágulására a növényi olajok árindexe 11,3 százalékkal nőtt, a cukor árindexe 10,6 százalékkal, a tejtermékeké pedig 4 százalékkal emelkedett.
A szemes termények és a húsfélék árindexe egyaránt 0,6 százalékkal csökkent júniusban májussal összevetve.
Idén januárban az árindex 102,5 pont, tavaly júniusban 95,3 pont volt. A mutató tavaly átlagosan 95 pont volt a 2018. évi 95,9 pont után.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak