A piacok túlértékelték Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnökének csütörtöki megjegyzését, amely a negatív betéti kamatok lehetőségéről szólt - jelentette ki a CNBC-nek adott interjújában Ewald Nowotny, az ECB kormányzótanácsának tagja. Természetesen mindig folynak technikai egyeztetések ezzel kapcsolatban, ám döntés-előkészítésről nem beszélhetünk ebben az ügyben. Olyan kérdésről van szó, amelyben nagyon körültekintően kell értékelni az intézkedések lehetséges következményeit, ezen belül pszichológiai hatásukat, ezért a közeljövőben nem várhatók konkrét lépések.
Nowotny szavai nyomán erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, a közös európai valuta egységéért kisvártatva 1,3107 dollárt kellett adni. Egy nappal korábban éppen ellentétes folyamatot indított el Draghi kijelentése, miszerint az európai jegybank nyitott a negatív betéti kamatok lehetőségének mérlegelésére, hogy ezzel ösztönözze a kereskedelmi bankokat a reálgazdaság hitelezésére ahelyett, hogy az ECB-nél tartanák a pénzüket betétben. A bank technikailag kezelni tudna egy olyan helyzetet, amikor pénzt kér a nála elhelyezett betétből, és kész akcióba lépni, ha szükségét látja ennek - fejtegette az ECB elnöke.
A kormányzótanács tagja szerint azonban nagyon érzékeny kérdésről van szó, amelynek elemzése sokkal több információ begyűjtését és elemzését feltételezi, mint amennyi jelenleg a rendelkezésükre áll. Még az is elképzelhető, hogy a negatív kamatnak a várttal szemben éppen ellentétes hatása lenne, azaz a hitelezés lefagyása lenne a következménye, miután például egy ilyen helyzet a bankközi piacra is hatást gyakorolna.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt