Számításba véve, hogy egy robbanásról kaptunk hírt, és tudjuk, hogy a hajó fedélzetén nem voltak torpedók (...), azt a következtetést lehet levonni, hogy a robbanást magas hidrogénkoncentráció váltotta ki - mondta a szóvivő.
Az áramellátás rendszerében tapasztalt probléma, amelyről a tengeralattjáró személyzete utolsó kapcsolatfelvételekor beszámolt, azzal volt összefüggésben, hogy víz került az akkumulátorokra, és nem az akkumulátorokból eredő hibával - írta az MTI alapján az Index.
A szóvivő ezzel kisebbíteni igyekezett a La Nación című argentin napilapnak azt az értesülését, amely szerint szabálytalanságok, visszaélések történtek a 2008 és 2013 között átfogó felújításon átesett dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró akkumulátorainak beszerzése körül.
Oscar Aguad védelmi miniszter arról beszélt, hogy az argentin hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint a tengeralattjárót torpedótalálat érhette. "Ezt a feltételezést valójában ki kell zárnunk" - mondta. A miniszter és a hadiflotta szóvivője egyaránt hangsúlyozta, hogy folytatják a 11 napja megkezdett kutatást a fedélzetén 44 tengerésszel eltűnt tengeralattjáró után.
A TR-1700-osztályú San Juan november 13-án indult el az ország egyik legdélebbi pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé, fedélzetén 44 tengerésszel. Utoljára két nappal később a San Jorge-öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre, Buenos Airestől 1300 kilométeres távolságból jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.
Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, "hidroakusztikus anomáliát" rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezése után abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenségről egy egyesült államokbeli intézet értesítette az argentin hatóságokat.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak