A nyár kellős közepén, a foci-világbajnokság legizgalmasabb meccseinek közvetítése idején Görögország számos térségében áramszünetekre kell számítaniuk a lakossági és a vállalati fogyasztóknak, miután az állami áramszolgáltatónál (PPC) tiltakozó sztrájkok kezdődtek. A cég sárga riasztást adott ki csütörtökön, ami azt jelenti időnként elmehet az áram az esti csúcsfogyasztás idején - derült ki az ekathimerini.com görög internetes portál jelentéséből.
Nem kevesebb, mint 13 erőmű állt le csütörtök este a gördülősztrájk miatt, ami arra készteti a szolgáltatót, hogy a szükségletek függvényében fontossági sorrendbe állítsa a fogyasztókat - jelentette a szintén helyi Nea című lap. A szakszervezetek szerint az elektromos áram olyan alapvető közszükségleti cikk, amelynek előállítását és elosztását nem szabad kiadni az állam kezéből.
A kormány tervei szerint az 51 százalékos állami tulajdonban lévő PPC 17 százalékát adnák magántulajdonba. Az ügylet részeként létrehoznának egy leányvállalatot, amely megkapná a cég áramtermelő kapacitásának 30 százalékát. Ezt teljes egészében privatizálnák. A kormány szerint a magánosítás nyomán erősödne a piaci verseny, ami jó hatással lenne az árakra. Antonisz Szamarasz miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy akár a háborús mozgósításra vonatkozó rendkívüli szabályok alkalmazásával is garantálják az áramszolgáltatás fenntartását.
Parlamenti csata
A privatizációt a Görögországnak nyújtott EU-IMF segélycsomag feltételi között vállalta az athéni kormány, ami csak további érv a megszorításokat ellenző ellenzék kezében az intézkedés ellen. A legnagyobb parlamenti ellenzéki párt, a radikális baloldali Sziriza népszavazást akar a kérdésről, amihez egyelőre nem tudta összegyűjteni a szükséges támogatást az országgyűlésben - derül ki az ekathimerini.com tudósításából.
A pártnak 71 képviselője van, ám ahhoz, hogy vita induljon a kérdésről 120 támogatóra, a pozitív döntéshez 180-ra lenne szükség a 300 fős görög törvényhozásban. A kormánypártnak ugyan csak néhány fős többsége van, ám egyelőre még a kommunisták sem álltak a kezdeményezés mögé, mivel ők a teljes magánosítási programot egy csomagban vinnék népszavazásra. A kormánypártok szerint a Sziriza valójában olyan ellenzéki blokkot akar összehozni, amely megakadályozná az új államfő megválasztását jövő februárban. Ez ugyanis azzal járna, hogy előrehozott parlamenti választást kellene kiírni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás