Gyűlölöm az olvasóimat! - kezdi enyhén szólva szokatlan felütéssel cikkét Andreas Kluth, a Bloomberg német származású publicistája. Szándékosan félreértik a mondanivalómat és gyalázkodó, fenyegető e-mailekkel traktálnak. Előfordult, hogy ezek egyikét el akartam küldni a főnökömnek, hogy ő is lássa minek vagyunk kitéve mi, a frontvonalban dolgozó újságírók, ám a Bloomberg belső levelezésének etikai algoritmusa nem engedte továbbítani a levelet, mert a gépi értékrendet sértette az abban foglalt emberi mocskolódás.

Álljunk meg azonban egy pillanatra! Valójában nem ilyen rossz a helyzet – folytatja a cikkíró újságíró, aki ezután vette magának a fáradságot és átnézte teljes idei olvasói levelezését. Meglepő felfedezést tett: újra kellett ugyan olvasnia az összes megalázó, sértő megjegyzést, ám rengeteg elismeréssel és hasznos bíráló észrevétellel is találkozott. Szeretem az olvasóinat! - jutott el ennek alapján végül a cikke elején megfogalmazott kategorikus kijelentéssel homlokegyenest ellenkező következtetésre.

Az első megjegyzését egyszerűen azzal indokolja, hogy emberi elmével gondolkodik. Ez úgy van kitalálva, hogy a külső hatások közül elsősorban a negatívakra összpontosítson. Amikor az ősi közösségekben élő emberek a szavannán vadásztak, folyamatosan figyelniük kellett mindarra, ami veszélyt jelentethetett számukra. Kezdve a ragadozóktól a kígyókon át a mérgező gyümölcsökig. Azok az emberek maradtak életben, akik ennek az ösztönnek engedelmeskedtek, akik nem, azokat felfalták az oroszlánok, az óriáskígyók, eltiporták a megvadult elefántok vagy elvitte őket egy őskori ételmérgezés.

Előnyben a negativitás

Ennek az lett eredménye, hogy az emberek ösztönösen a negatív élményeikre figyelnek inkább, mint a pozitívakra. Ezért emlékszünk jobban embertársaink panaszaira vagy velünk szembeni sértéseire, mint segítő, dicsérő gesztusaikra. Ezért maradnak meg bennünk inkább a lábjegyzetes kifogások, amikor összességében dicséretet kapunk. Ezért kísérnek tovább életünkben traumáink emlékei, mint boldog élményeink. Ezért hajlunk arra, hogy személyes viszonyainkból inkább a rosszra, mint a jóra emlékezünk.

Ezért lehet olyan hetünk, amelyből hat napon át csak pozitív élmények értek bennünket, míg egy olyan nap volt, amikor mondjuk szóváltásba kerültünk valakivel az utcán, mégis úgy érezzük, hogy az egész hetünk csapnivaló volt. (A Bloomberg cikkíróját igazolja egy tapasztalat a Napi.hu-nál. A szerkesztőségben a címkéket – tageket – szükség szerint töltjük fel, bővítjük, illetve törlünk belőlük. Vagy másfél évtizede gyűlnek már ezek a kulcsszavak, és amikor ehhez a cikkhez címkéket kerestem, adódott, hogy felvegyem a „negatív” taget. Kerestem a „pozitív” szót is, de ilyen címke nem volt a tárban – a szerk.)

Rátettünk egy lapáttal

Összességében úgy is fogalmazhatunk, hogy az emberi észlelést „meghekkelte” a természetes kiválasztódás. És erre a modern politika és média, főként a populista politika és a bulvár média még rá is tesz egy lapáttal. Ezek ugyanis kifejezetten a közönségük hergelésére játszanak. A legújabb, bő egy évtizedes fejlemény ezen a téren a közösségi média megjelenése. A Facebook és társai egyetlen nagy futball-lelátóvá tették a világot. A focimeccseken még normális emberekkel is előfordul, hogy időnként elvesztik a mértéket, nem beszélve a teljesen elvakult szurkolókról, akik minden frusztrációjukat a játékosok, a bírók, az edzők alpári szidalmazásában vezetik le beüvöltve a lelátóról. A közösségi és általában az online médiában, ahol az olvasónak, hallgatónak, nézőnek lehetősége van azonnal reagálni arra, ami elé került, ugyanezt tehetik elektronikus úton, írásban üvöltve.

Egy szóval az embereknek a modern technológiával sikerült felerősíteniük a bennük lévő negativitást. Ez az, amiért a Bloomberg cikkírója törölte Facebook-fiókját, az Instagramra fel sem iratkozott, a Twitteren pedig csak azért van jelen, mert ez munkaköri elvárás vele szemben. Igyekszik a minimumra szorítani ottani aktivitását. Ezzel sikerült valamennyire elszakadnia az őt érő negatív hatásoktól, ám még így is előfordul, hogy hazavisz egy-egy sértést magában, ami nem tesz jót személyes kapcsolatainak.

A pénz beszélt

Mindehhez kapcsolódik egy érdekes analógia a pénzügyek világából. A példát Sir Thomas Gresham, első Erzsébet angol királynő pénzügyi tanácsadója jegyezte a 16. században. Azt vette észre, hogy az emberek azokat a shilling érméket gyűjtik, amelyek csak ezüstöt tartalmaznak, arannyal nem ötvözték őket, mert úgy gondolták, hogy ha ezekkel fizetnek, akkor nagyobb eséllyel kerülhetik el, hogy rosszul járjanak, azaz hogy többet adjanak valamiért, mint amennyit ér.

Ennek az lett az eredménye, hogy a gyengébb minőségű, a rájuk írt értéknél kevesebbet érő érmék kiszorították a jobbakat a pénzforgalomból. Ez mintha nagyon emlékeztetne arra, hogyan működik manapság a nyilvános kommunikáció. Sértésre sértés, féligazságra féligazság a válasz, senki sem fordít energiát arra, hogy a vitapartnerét megértse és tisztelje, ha nem is ért egyet vele, mert nem akarja kockáztatni, hogy rosszul jöjjön ki egy helyzetből. Attól tart, hogy tisztelettel beszél valakivel, akitől megalázást kap válaszul.

Egy rossz és egy jó hír

A rossz hír az, hogy az evolúcióval nem lehet kibabrálni: ha egyszer úgy alkotta meg a természet az embereket, hogy érzékenyebben fogadják a negatív híreket, akkor ez így is marad, amíg világ a világ. Van azonban egy jó hír is – véli a Bloomberg publicistája –, nevezetesen, hogy figyelhetünk erre a tulajdonságunkra. Odafigyelhetünk arra, hogy ne csak a rossz élményeket, hanem a jókat is tudatosítunk, egy-egy nap vagy hét végén. Rászánhatunk erre néhány percet erre minden nap vagy egy órát a hét utolsó napjaiban.

Lehet, hogy ez naivnak vagy feleslegesnek tűnik, ám ha így gondoljuk, akkor megvan a lehetőségünk arra, hogy kidühöngjük magunkat a közösségi médiában, a tévé előtt vagy egy focimeccsen a lelátón ordítozva. Ez az elmúlt években igazán jól ment a Föld bolygó országait vezető legkülönbözőbb politikusoknak, a média és az internet nem kevés neves és névtelen szereplőjének, továbbá a frusztrációjukat rajongással levezetők széles táborának.