A jövőben az Európai Tanács részéről is jelentéseket kell majd írni a lobbistákkal folytatott találkozásokról. Ez az egyik legfontosabb része az Európai Unióban tavasszal életbe lépő új átláthatósági szabályoknak - írja az Euronews, amely emlékeztet, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság alkalmazottainak már évek óta regisztrálniuk kell a lobbistákkal folytatott találkozóikat. Az EP-képviselőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak némileg. A jövőben a találkozókról feljegyzések is készülhetnek.
Brüsszelben legalább 25 ezer lobbistát tartanak nyilván, amivel Washington után ez a második legkedveltebb város a politikai-gazdasági érdekérvényesítés számára. A világ legnagyobb cégeinek képviseletei próbálnak hatni az uniós döntéshozatalra a zöldügyektől kezdve egészen a közlekedési szektoron át mindenhol.
"Azért nevezhetjük kötelezőnek a regiszter működését, mert a legtöbb kiskaput bezárták és több garancia lesz arra, hogy a lobbisták regisztráció nélkül nem dolgozhatnak majd” - kommentálta egy lengyel néppárti EP-képviselő, Danuta Hübner az intézkedéscsomagot.
A Transparency International nevű korrupció elleni civil szervezet szerint a szabályokat mindenkire ki kell terjeszteni, akinek hatása van a törvényhozási folyamatra.
Az új szabályozás a három uniós intézmény vezetőjének aláírása után, várhatóan idén tavasszal léphet életbe.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető