katonai kiadások az összes kontinensen új csúcsot értek el tavaly, 2240 milliárd dollárt, ami a globális GDP 2,2 százaléka – írta a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) egy összehasonlító jelentésben.

Nan Tian kutató, a tanulmány egyik társszerzője azt mondta, a kiadásokat hajtják a nemzetközi konfliktusok:

Készül Európa legnagyobb hadserege

Lengyelország haderőfejlesztése olyan méreteket öltött, hogy csak idő kérdése, és Európa-szerte a legnagyobb és legmodernebb hadsereggel rukkolnak elő. Bővebben>>>

Több mint 30 éve nem költöttünk ennyit

Egy friss jelentés szerint az európai kontinens az infláció levonása után 13 százalékkal többet költött hadseregére egy olyan évben, amelyet az ukrajnai orosz támadás jellemzett.

Ez egyrészt a legerősebb növekedés több mint 30 éve, másrészt pedig visszatérés a kiadások 1989-es szintjére, a berlini fal leomlásának évére.

Ukrajna és Oroszország kiadásai is megsokszorozódtak

Egyedül Ukrajna hétszeresére, 44 milliárd dollárra – GDP-jének egyharmadára – növelte kiadásait. Ebbe még nem is számolják bele a külföldről érkező több tízmilliárdos fegyveradományokat – állította a SIPRI.

Az intézet becslései szerint az orosz kiadások 9,2 százalékkal nőttek.

Az európai kiadások, amelyek 2022-ben elérik a 480 milliárd dollárt, tíz év alatt már több mint harmadával nőttek, és a tendencia a következő évtizedben tovább gyorsulhat.

Az 1990-es évekbeli erőteljes visszaesés után a globális katonai kiadások a 2000-es évek óta ismét emelkednek.

Ezeket kezdetben Kína jelentős katonai beruházásai, majd a Krím 2014-es annektálása után Oroszországgal kiújult feszültségek hajtották.

Tavaly a globális kiadások 39 százaléka az Egyesült Államokra jutott. A második helyen álló Kínával (13 százalék) együtt a világ katonai beruházásainak több mint felét adják.

Négy ország közösen előállt az első Leopard-századdal

Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt egység. Bővebben>>>