A tanácskozó szakminiszterek politikai útmutatást rögzítő állásfoglalást fogadtak el a világ erdeinek védelme és helyreállítása érekében - írta az MTI.
Előremutatónak nevezték, hogy az Európai Bizottság által a múlt héten ismertetett európai zöld megállapodás nevű munkadokumentumban kiemelt szerep hárul az erdősítésre, mint a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközére.
Egyebek mellett azt javasolták, hogy az uniós bizottság valamennyi kereskedelmi megállapodásban ragaszkodjon ahhoz, hogy a szövegben szerepeljen a fenntartható erdőgazdálkodásra, valamint a fenntartható és erdőirtástól mentes mezőgazdasági termékekre vonatkozó kötelezettségvállalás.
A 2020-ban bemutatni tervezett új uniós erdészeti stratégia is kiemelten foglalkozik majd az erdőterület csökkenését az unión kívüli országokban kiváltó egyik legfontosabb tényezővel, a mezőgazdasági célú földhasználat terjedésével, amely mögött az élelmiszerek iránti növekvő igény áll.
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter az ülésen reményét fejezte ki, hogy a stratégia kidolgozása során előnyt élvez majd az erdőket, az erdőgazdálkodást érintő politikák közti koherencia biztosítása, e nélkül ugyanis nem lehetséges az EU-n kívüli országokban zajló erdőirtások hatékony mérséklése, valamint az erdőterület növelése - mondta a szaktárca vezetője. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk a Föld erdeinek csökkenését, amely már nem csak az érintett országokban, hanem globális szinten is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek - közölte a magyar miniszter. Magyarország élen jár az erdősítésben, az elmúlt 50 évben ugyanis közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett. Saját példánkkal tudjuk igazolni, hogy az élelmiszer-termelés növelése, az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása összefér az erdőterület folyamatos bővülésével - véli Nagy István.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról