Az Európai Bizottság egyelőre tanulmányozza a magyar kormány válaszait az Elios Innovatív Zrt-hez köthető közbeszerzések során feltárt szabálytalanságokkal kapcsolatban - írja a Népszava. A napilap értesülései szerint többek között ez hangzott el az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságának csütörtöki esti, zárt ajtók mögött tartott meghallgatásán.
Az ülésen elhangzott, hogy a Budapest Szíve programmal kapcsolatos viták lezárultak felek között. Meg nem erősített hírek szerint a magyar kormány végül 142 millió forinttal (440 ezer euróval) megúszhatja a pénzbüntetést, ez pedig igen kevésnek számít a teljes, 15 milliárd forintos beruházási összeghez képest.
Kapcsolódó
Az Elios Zrt. és a négyes metró projektek során feltárt visszaélések tisztázása és az esetleges pénzügyi szankció összegének a megállapítása valószínűleg még hosszú időt igénybe vesz. Ugyanakkor az Európai Bizottság regionális főigazgatósága még az év vége előtt elkészülhet azzal a jelentéssel, amely a magyarországi közbeszerzések gyakorlatát vizsgálja.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak