Charles Michel, az EU kormány-, illetve államfőiből álló Európai Tanács elnöke nagy formátumú politikusként méltatta Merkelt - írta a zárt ajtók mögött zajlott eseményről forrásaira hivatkozva a Politico című lap és több hírügynökség. Kiemelte "rendkívüli józanságát és egyenességét", lefegyverzőnek nevezve a kancellár e tulajdonságait - írja az MTI.
Michel szerint Merkel személye meghatározta az Európai Tanácsot, és "a csúcstalálkozók nélküle olyanok lesznek, mint Róma a Vatikán vagy Párizs az Eiffel-torony nélkül". Azt is hozzátette, hogy a kancellár "szellemisége és bölcsessége továbbra is az európai politika iránytűje és világítótornya marad".
Az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi portálon megosztotta Barack Obama üzenetét is, amelyben az Egyesült Államok 2009 és 2017 közötti elnöke Merkel "erkölcsi iránytűjét" és jó együttműködési képességeit dicsérte. Obama továbbá azt is méltatta, hogy a német kancellár képes volt elveit "az önérdek szűkös meghatározása fölé helyezi".
Angela Merkel 107 EU-csúcson vett részt. Az Európai Tanács soron következő, december 16-17-i ülésén Németországot várhatóan már új kormányfő, nagy eséllyel a szeptemberi választásokon győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz képviseli.
A kétnapos csúcstalálkozón az európai vezetők elbúcsúztak Stefan Löfven svéd miniszterelnöktől is, aki nemrégiben bejelentette, hogy novemberben lemond kormányfői tisztségéről. Löfven 2014 óta volt Svédország miniszterelnöke - írja az MTI.
Az csúcstalálkozón mindkét politikus számára búcsúvideót vetítettek le. Emlékül mindketten egy-egy személyre szabott művészi ábrázolást kaptak az épületről, ahol a tanácskozásokat tartják.
Barack Obama sent a special message to Angela Merkel to mark her last EU leaders' summit:
— DW News (@dwnews) October 22, 2021
"So many people — men and women — have had a role model who they could look up to through challenging times. I know because I am one of them."pic.twitter.com/Etv6fY2yuu
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)