Az Euronews szerint ezúttal partjaitól keleti irányba lőtt ki két ballisztikus rakétát Észak-Korea. A japán Védelmi Minisztérium szerint a rakéták nem érték el a kizárólagos japán gazdasági zónát.
A héten Phenjan már négy rakétakísérletet hajtott végre.
A japán védelmi miniszter helyettese a tesztek eddig még nem látott gyakoriságáról beszélt egy sajtótájékoztatón.
A ballisztikus rakéták kilövésével Észak-Korea nem csak provokált, hanem eszkalálta is a helyzetet. Ezek megengedhetetlen tettek, és veszélyt jelentenek a régió és a nemzetközi közösség számára is
Phenjan azután lőtt ki ismét rakétákat, hogy Kamala Harris amerikai alelnök látogatást tett Szöulban.
Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok közös tengeralattjáró-ellenes katonai manővereket hajtott végre az észak-koreai fegyverkezésre reagálva.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin