A szóvivő pontos adatokat nem tudott mondani. Kijelentette ugyanakkor, hogy a térségben harcoló ukrán fegyveres erők jelentetése szerint az utóbbi időben megerősödtek a szeparatista fegyveresek.
Vasárnap újabb, 32 autóból álló úgynevezett segélykonvoj hajtott be Ukrajna területére Oroszországból a Luhanszk megyei Izvarinénél, a Donyeck elnevezésű orosz határátkelőn keresztül, megsértve a nemzetközi megállapodásokat - mondta Liszenko. Kijelentette, hogy az ukrán hatóságok nem ellenőrizték a szállítmányt, mivel annak érkezéséről nem kaptak hivatalos értesítést Moszkvától. Ez már az ötödik humanitáriusnak nevezett orosz konvoj, amely augusztus 22. óta behatolt Ukrajna területére, három napon belül pedig a második.
Közben az ukrán határőrszolgálat jelentette, hogy az orosz határ menti térségből, Szverdlovszkból és Cservonopartizanszkból mintegy 80 fős szeparatista fegyveres csoportot irányítottak át a megyeszékhelyre, Luhanszkba. A jelentés szerint a csapatot olyan buszokon és GAZ típusú autókon szállították, amelyekre az ukrán határőrség emblémáját festették. A határőrök szerint a csapat fele polgári öltözetben utazott. Kijevi értesülések szerint az egyik luhanszki varróüzem rendelést kapott nagy számú ukrán katonai egyenruha készítésére.
Liszenko sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában három ukrán katona esett el és hét sebesült meg a harcok övezetében. Elmondta, hogy vasárnap reggel két katona meghalt az azovi-tengeri Mariupol város egyik ellenőrzőposztjánál. Egy civilt állítottak meg, aki azt mondta, hogy segélycsomagokat visz személyautóján az Azov ukrán belügyi egységnek. Az autó átvizsgálása közben azonban a gépkocsi felrobbant. A detonáció következtében az autó sofőrje is megsérült. Liszenko tájékoztatása szerint az autóba rejtett robbanószert távirányítással robbantották fel, a sofőr pedig nem tudott arról, mit szállít.
A TSZN ukrán hírtelevízió szerint az ukrán katonák kiűzték a szeparatista fegyvereseket a donyecki nemzetközi repülőtér új termináljából, amelynek második szintjét tartották megszállva az oroszbarát szakadár erők. Az épületre a katonák kitűzték az ukrán nemzeti lobogót.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön