A finnek jó eredményéhez az is hozzájárulhat, hogy a halálozási adatokat figyelembe véve az EU-ban őket érintette a legkevésbé a koronavírus-járvány. Ha pedig valaki bajba kerül, úgy érezheti, hogy vigyáznak rá, legalábbis ez derült ki azoknak az embereknek a véleményéből, akiket az AP hírügynökség munkatársa kérdezett Helsinkiben.
Egy írónő szerint az emberek nagyon szerencsések itt, mert a társadalom megvédi őket, nem kell aggódniuk amiatt, hogy elveszítik a megélhetésüket, vagy nem jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Egy másik járókelő azt mondta, hogy a boldogság azzal egyenértékű, hogy nem kell aggódni a dolgok alakulása miatt. Márpedig Finnországban minden rendben megy. Egy harmadik válaszoló szerint a finnek azért boldogok, mert mindenki biztonságban élhet, tiszta a levegő, van mit enni, a gyerekek iskolába járhatnak, mindenki a természet közelében él, és mindenkinek lehetősége van arra, hogy a társadalmi ranglétra csúcsára kerüljön.
Magyarország az előző évihez hasonlóan, a 43. helyen végzett a rangsorban. A térségünkből Csehország (16. hely), Szlovákia (22. hely), Horvátország (23. hely), Lengyelország (39. hely), Szerbia (42. hely) és Szlovénia (26. hely) is előttünk végzett, Románia, Bulgária (56. hely) és Ukrajna (69. hely)viszont mögöttünk - írta az Euronews.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön