A Tokiói Egyetem engedélyezett kutatási projektjének célja, hogy a jövőben azokon az embereken tudjanak segíteni, akik hiába várnak szervdonorra. Eddig világszerte csak olyan kísérleteket engedélyeztek emberi és állati sejtekből álló embriókkal, amelyek esetében az embriót néhány nap múlva elpusztították - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Nakaucsi Hiromicu és kutatótársai állatembriókba (egér, patkány vagy sertés) fognak iPS-sejteket (indukált pluripotens őssejtek) ültetni, amelyeknek megvan a képességük arra, hogy bármilyen más típusú sejtekké alakuljanak. Az embriók génjeit módosítják, hogy ne rendelkezzenek hasnyálmiriggyel. A tudósok arra számítanak, hogy a beültetett embriókból kifejlődő magzatok az emberi iPS-sejtekből növesztenek hasnyálmirigyet.
Kapcsolódó
Az egerek a magzatokat ki fogják hordani, de röviddel a megszületés előtt elpusztítják azokat. A vemhesség alatt azt is megvizsgálják, hogy az állatok testében más helyeken is elterjednek-e az emberi őssejtek - közölte Maeszava Ajako.
Nakaucsi már 2017-ben sikeresen növesztett patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből hasnyálmirigyet. Egy diabéteszes egérbe visszaültetve az egyik szerv megfelelően kontrollálta a vércukorszintet. Egy másik kísérletben a kutatók képesek voltak patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből veséket növesztetni, de amikor patkány őssejteket ültettek egérbe, próbálkozásuk sikertelennek bizonyult. Bár az egérvesék jól fejlődtek a patkányban, a patkányok születésük után meghaltak komplikációkban, amelyek az embriógének módosításának a módozata miatt jelentkezhet.
Nakaucsi elmondta, hogy az engedélyezett kutatásuk segít megérteni az e téren fellépő akadályokat, és egyben hangoztatta, nagyon távol vannak még attól, hogy emberi szerveket növesszenek sertésekben.
"Bár korábban rágcsálókon megmutattuk, hogy lehetséges a koncepció, az ember és a sertés közötti genetikai távolságot áthidalni nem könnyű - mondta az AFP francia hírügynökségnek. A kísérletek még csak most kezdődnek. Ne várják azt, hogy egy-két éven belül emberi szerveket fejlesszünk - mondta Nakaucsi.
Emberi és állati sejtekből álló hibridembriót létrehoztak már az Egyesült Államokban és más országokban is, ezeket azonban mindig hamar megölték, sohasem vártak a születés előtti időszakig - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Itt valami mélyen félrement, nemcsak a hírekben, hanem a valóságban is

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

Megnevezték a Fővárosi Állat- és Növénykert új főigazgatóját

Tudatosan elárasztják bevándorlókkal Spanyolországot, hogy növekedjen a gazdaság
