Valerija Hontareva a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy idén már nem folyósítja az 1,3 milliárd dolláros hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az ukrán központi bank vezetője részben arra alapozta borúlátását, hogy az ukrán parlament nem fogadott el több olyan törvényt, mint például a nyugdíjreformról szólót, ami feltétele a segélyfolyósítás folytatásának.
A Nemzetközi Valutalap 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét, 5 milliárd dollárt 2015. március 13-án, a második részletet, 1,7 milliárd dollárt tavaly augusztus 4-én kapta meg Kijev, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án.
A szeptemberi hitelrészlet folyósításának a jóváhagyásakor az IMF igazgatótanácsa arról is határozott, hogy ha Kijev teljesíti vállalásait, akkor Ukrajna novemberben mintegy 1,3 milliárd dollár támogatást kap. Az IMF a tervek szerint 2017-ben összesen 5,4 milliárd dollár, 2018-ban pedig 2,9 milliárd dollár segélyrészletet utal át.
Szeptemberben az IMF azzal számolt, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 2017-ben 2,5 százalékkal, 2018-ban 3 százalékkal, 2019-ben 3,5 százalékkal, 2020-ban és 2021-ben egyaránt 4 százalékkal nőhet. Augusztusban az IMF 1,5 százalékos idei ukrán gazdasági növekedést jelzett előre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik
