Pekinget és Sanghajt tartják a két legdrágább kínai városnak az ott élő külföldiek - derül ki az ECA International nemzetközi tanácsadó cég MTI által is ismertetett, a héten publikált felméréséből. A megélhetés költségeit kifejezetten a külhoni lakosok szempontjából vizsgáló jelentésből kiderül: az elmúlt év során jelentős áremelkedést tapasztaltak a határokon túlról érkezők, akik elsősorban az inflációt és az erős jüant okolták a drágulásért. Legnagyobb mértékben az ingatlanárak, a lakásbérlés költségei nőttek, de az élelmiszerárak is drágultak, s az adók is magasak Kínában - panaszolták a külföldiek. Az általuk leggyakrabban vásárolt termékek és szolgáltatások ára egy év alatt kilenc százalékkal nőtt - becsli az ECA felmérése. Peking és Sanghaj idén először Hongkongot is maga mögé utasította, a honkongi dollár árfolyama ugyanis az amerikai dollárhoz van kötve, így annak relatív gyengesége olcsóbbá teszi a különleges igazgatású területet.
A drágulás a többi kínai nagyvárosban is érzékelhető, a délkelet-kínai Szecsuán (Sichuan) tartomány fővárosa, Csengtu (Chengdu) 21, az ország középső-keleti részén fekvő Hopej (Hubei) tartomány központja, Vuhan (Wuhan) pedig az előző évhez képest 20 helyet lépett előre a globális rangsorban.
A kontinens és a világ legdrágább városa a korábbi évekhez hasonlóan Tokió maradt. Az ázsiai rangsorban a fővárost három másik japán város, Nagoya, Yokohama és Kobe követi. Ezután Szöul, Szingapúr, Peking, Sanghaj, Hongkong következik, a top tízet a dél-koreai Puszan városa zárja. A harminc legdrágább ázsiai város közül ma 16 Kínában található, de globális összehasonlításban is drágának számítanak a kínai városok: Peking a 35., Sanghaj a 41., Hongkong az 58. a sorban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél