A dpa szerint Evangélosz Venizelosz pénzügyminiszter úgy látja, hogy a kétharmados felhatalmazás elengedhetetlenül szükséges, megszerzése nemzeti sorskérdés, mindenekelőtt azért, mert a körvonalazódó második mentőakció részeként az Európai Unió példátlan módon közvetlenül részt vehet majd a görög ügyek intézésében, egyebek mellett a tervezett nagyszabású privatizáció lebonyolításában.
A miniszter a nézeteit egy feljegyzésben foglalta össze, amely eljutott a dpa-hoz és egybevág görög sajtójelentésekkel, amelyek szerint egyre valószínűbb, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
A 300 tagú törvényhozásban 151 szavazat is elég volna az második mentőprogram és a hozzá kapcsolódó újabb megszorítások elfogadásához, a kormányzó szocialisták frakciója pedig 153 képviselőből áll. A kétharmados felhatalmazáshoz 200 szavazat szükséges.
Közben folytatódnak a tiltakozások, kedden az athéni közlekedési vállalat busz- és metróvezetői léptek sztrájkba, az elővárosi vasút dolgozói pedig négyórás sztrájkot tartottak. Az előző héten szinte az egész országot elborító sztrájkhullámhoz képest javult a helyzet, nyolc nap után kedden a tengerészek szakszervezete is befejezte a sztrájkot, így újra elindultak a görög szigetek és a szárazföld között közlekedő kompjáratok.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?