Francois Hollande francia államfő a hét végén elismerte, hogy - amint fogalmazott - egyelőre nem álltak össze a megállapodás feltételei a hét végi európai uniós csúcsértekezlet előtt, azaz a levegőben lóg a 2014-2020-as költségvetésről szóló egyezség. Persze mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megállapodjanak a nagyjából ezermilliárd eurós keretről és annak felosztásáról - jelentette az EurActive. A november 27-ei csúcson sem az előbbi ügyében nem sikerült kompromisszumra jutni - Nagy-Britannia 900 milliárd euró alá nyomná a keretet, mások ezermilliárd fölé -, sem az elosztásról, amelyben Magyarország különösen érintett, hiszen szeretné, ha felzárkózást segítő strukturális alapokat nem kurtítanák meg.
Az olaszok is sokallják
Mario Monti olasz kormányfő abban bízik, hogy a múlt év végén felvázolt keretek között sikerül megállapodásra jutni. Olaszország úgy érzi, hogy erején felüli kell befizetnie az uniós kasszába. Ezzel egy platformon van más nagy nettó befizetőkkel, elsősorban Nagy-Britanniával. Angela Merkel német kancellár szombaton arról beszélt, hogy nagyon nehéz tárgyalásokra számít. Ezenfelül csak azt a nyilvánvaló tényt ismételte el, hogy ha sikerülne összehozni a hétéves büdzsét, az erősítené az Európával szembeni befektetői bizalmat. A német álláspont nem változott: a közös költségvetés nem szociális támogatás, célja a tagországok versenyképességének javítása.
Vezetői ringlispíl
A tanácskozás előkészítése érdekében az európai vezetők egy sor négyszemközti megbeszélést tartanak. Ma Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt várják Berlinbe. Merkel holnapután Párizsba utazik. Rajoyt rendkívül nehéz helyzetbe hozza a pártfinanszírozási botrány, helyzete bizonytalanná vált, miután azzal vádolják, hogy korábban fekete lobbipénzt fogadott el, és ezért az ellenzék lemondásra szólította fel.
A kancellár hangulata egyébként néhány nap alatt vált enyhén szólva óvatosabbá. A múlt héten egy Montival közösen tartott sajtókonferencián még azt mondta, hogy nagyon optimista a megállapodás megkötésének esélyét illetően. Hollande tegnapi nyilatkozatában aggodalmának adott hangot a viszonylag kedvező befektetői hangulat nyomán megerősödött euróval kapcsolatban. A közös európai valuta a múlt héten 14 havi csúcsra erősödött a dollárral és 33 hónapos rekordra a jennel szemben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra