A dexametazon alkalmazása a lélegeztetőgépen lévő betegeknél harmadával csökkentette a halálozás kockázatát, míg az oxigénnel kezelt betegeknél az ötödével brit kutatók tapasztalatai szerint. A kutatók úgy számolnak, hogy ha a gyógyszert már kezdettől, azaz a járvány kitörésétől kezdve alkalmazták volna a brit betegeken, akkor nagyjából ötezer ember életét tudták volna megmenteni a portál beszámolója szerint.
A Covid-19-betegeknek mintegy 5 százaléka kerül kórházba, közülük is kevesen vannak azok, akik lélegeztetőgépre vagy oxigénpótlásra szorulnak. Náluk a dexametazon életmentő lehet. A számos kórkép esetén bevethető gyulladáscsökkentő szer a jelek szerint segít megállítani azt a pusztulást, amelyet a SARS-CoV-2 támadását túlreagáló immunrendszer idéz elő. Ezt a túlreakciót nevezik citokinviharnak, amely potenciálisan halálos kimenete
Az Oxfordi Egyetem kísérletében kétezer kórházban fekvő beteg kapta meg a szert, a kontrollcsoportban négyezren voltak. A lélegeztetőgépen kezelt betegeknél 40 százalékról 28-ra csökkent a halál kockázata, míg az oxigénnel kezelt betegeknél 25-ről 20-ra.
Peter Horby epidemiológus professzor azt mondta, "eddig ez az egyetlen gyógyszer, amely kimutathatóan és jelentősen csökkentette a halandóságot. Ez óriási áttörés." A kísérlet vezetője, Martin Landray úgy fordította le az eredményeket, hogy mostantól minden nyolc lélegeztetőgépre szoruló betegből egynek az élete megmenthető. Az oxigénnel kezelt betegek esetében 20-25 betegre jut egy megmentett a gyógyszernek köszönhetően.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin