A 68 éves menedzser 30 millió dolláros fizetést kapott, míg a második helyezett, a vele egy idős George Roberts, a KKR társvezetője - Kravis unokatestvére - 29,9 millió dollárt kapott. A KKR részvényeseinek már nincs annyi okuk az örömre, mint a cégvezetőknek: a vállalat papírjai ugyanis 5,4 százalékot veszítettek értékükből 2011-ben.
A lista szerint a Wall Street-i pénzügyi vezetők átlag 20,4 százalékkal kerestek többet tavaly, mint tavalyelőtt, a szép emelkedést 2011-ben 26 százalékos gyarapodás előzte meg 2010-hez képest. A fizetési rangsor mellett elkészült azoknak a cégvezetőknek a listája is, akik vállalata a legkevesebbet nyújtotta a részvényeseknek. Ezt Vikram Pandit, a Citigroup első embere vezeti, akinek irányítása alatt, 2009 és 2011 között 61 százalékkal estek a bank részvényei. Pandit első két évében egy dollárért dolgozott, tavaly 15 milliót keresett, mert teljesítette ígéretét, miszerint nyereségessé teszi a Citigroupot. A fizetést a részvényesek lázadása miatt felülvizsgálják.
A Bloomberg-listát a hivatalos felügyeleti adatok alapján állították össze, amelyek az esetek egy részében nem egyeztek a vállalatok saját közléseivel. A PNC Financial Services első embere, Jim Rohr 16,6 milliós fizetéssel 10. a rangsorban, miközben cége szerint csak 8,2 milliót vitt haza. A Bank of America vezérigazgatója, Brian Moynihan a hivatalos adatok szerint 1,9 millió dollárt keresett 2010-ben majd jóval többet, 8,1 milliót 2011-ben, míg a bank a tavalyelőtti 11 millióról egyharmadával 7,4 millióra csökkenő fizetésről számol be.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél