Tavaly rekordnagyságú erdőterület vált a lángok martalékává a Földön, ehhez a Brazíliát és Indonéziát sújtó erdőtüzek jelentősen hozzájárultak.
A jelentés szerint az erdőtüzek, a talajhasználat megváltoztatásából eredő hatások és az éghajlatváltozás együttesen felgyorsíthatják az olyan területek pusztulását, mint a Dél-Amerika északi részén fekvő Amazonas-medence és hozzájárulhatnak a szén-dioxid-kibocsátáshoz is - írja a portál.
Kapcsolódó
2016-ban világszerte 297 ezer négyzetkilométernyi erdős terület veszett oda, ami 51 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. (Idén többek között Portugáliában okozott hatalmas pusztítást a tűz.)
A szervezet 2000-ig visszanyúló feljegyzései szerint a tavalyi volt az eddigi legrosszabb év a globális fapusztulás szempontjából. Egyéb műholdas mérések ugyanakkor lassulást mutatnak a termőföldek, városok és utak építését szolgáló erdőirtás ütemében. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint például - amely a globális erdőfelügyeletétől eltérő módszereket használ -, a "nettó erdőirtás" aránya globálisan több mint 50 százalékkal lassult az elmúlt 25 évben.
Képünk illusztráció.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak