Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) ugyancsak 2,8 százalékkal csökkent januárban a decemberi 2,5 százalékos visszaesés után - áll a görög statisztikai hivatal keddi közleményében. 2014 egészében átlagosan 1,3 százalékos defláció volt.
Görögországban az elmúlt 23 hónapban folyamatosan csökkentek a fogyasztói árak. A defláció 2013 novemberében volt a legnagyobb, 2,9 százalékos.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon