Az amerikai költségvetési hiány a pénzügyi év első felében rekordszintűre, 1700 millárd dollárra (511 955 milliárd forintra) nőtt, mivel a múlt hónapban az ösztönző kifizetések harmadik körének köszönhetően a szövetségi kormány kiadásai az egekbe szöktek - írja a WSJ.
A költségvetési hiány - amelyet a Covid-19 világjárvány és a kapcsolódó leállások szélesített ki - 2020 márciusától kezdődően a gazdaságot a mélybe taszították, most több mint kétszerese az egy évvel ezelőtti azonos időszakban mértnek - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
A hiány a múlt hónapban 660 milliárd dollár volt, 454 százalékkal nagyobb, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben a hónapban. A bevételek 13 százalékkal 268 milliárd dollárra, míg a kiadások 161 százalékkal 927 milliárd dollárra nőttek - ez a harmadik legmagasabb összeg a tavaly júniusi és áprilisi adatok után. Összehasonlításképpen a teljes magyar költségvetés 23 465 milliárd forint 2021-ben a költségvetési törvény szerint.
Az amerikai adóhivatalnak több és következetesebb eszközre van szüksége, hogy segítsen megszüntetni az "adóhiányt", amely miatt évente talán több mint 1000 milliárd dollárnyi törvényesen fizetendő adó marad behajtatlanul - mondta Charles Rettig, az IRS vezetője a Reuters szerint a hiány adatait elemezve.
Rettig a szenátus pénzügyi bizottsága előtt elmondta, hogy 2011-2013 óta, amikor a legutóbbi hivatalos, 441 milliárd dollárra becsült éves adóhiányt állapították meg, új vagyonforrások jelentek meg, köztük a kriptovaluták és az összetett, külföldi forrásból származó jövedelmek is.
"Ha ezeket is hozzáadjuk, akkor szerintem nem lenne elrugaszkodott, hogy a tényleges adókülönbözet éves szinten megközelítheti, esetleg meg is haladhatja az 1000 milliárd dollárt" - mondta Rettig.
A Joe Biden elnök vezette amerikai kormány számos területen készül adóreformra, például változtatnák a társasági adó rendszerén, de a gazdagokra is magasabb terheket raknának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Riasztó jelentést tett közzé a NASA
