A Szocialista Párt baloldalához tartozó volt oktatási miniszterre a vasárnapi előválasztáson részt vett francia állampolgárok 35,2 százaléka adta a voksát.
Második helyen áll Manuel Valls volt miniszterelnök 31,5 százalékkal, aki sokáig a választás favoritjának számított.
Arnaud Montebourg volt gazdasági miniszter 18,7 százalékkal a harmadik lett.
A francia kormánypárt 7500 választókörzetben rendezett előválasztást, amelyből eddig 3 ezerben számolták össze az eredményeket - közölte a választást felügyelő párthatóság.
A jövő vasárnapi második fordulóba az első fordulóban első és második helyen végzett jelölt jut be.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek