Ilmars Rimsevicset - aki az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának is tagja - azzal vádolták a lett hatóságok, hogy csúszópénzeket fogadott el és követelt, és ezért tavaly eltiltották hivatali feladatainak gyakorlásától. A luxembourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy Lettország "a leghalványabb bizonyítékot" sem mutatta fel a korrupciós vádakra.
"Szükséges lehet a jegybankelnök felfüggesztése egy hasonló vizsgálat keretében, de csakis akkor, ha elegendő jel mutat súlyos kötelességszegésre. Lettország nem mutatott be bizonyítékot a vádak alátámasztására" - írták a főtanácsnoki indítványt megerősítő ítéletet ismertető közleményben.
Kapcsolódó
Az ügyben Ilmars Rimsevics és az Európai Központ Bank is bírósághoz fordult, azzal érvelve, hogy az elnök bizonyítékok nélküli eltávolítása sérti a központi bank függetlenségét - írja az MTI. A felfüggesztés nyomán Lettország egy ideig szavazat nélkül maradt az Európai Központi Bank általános tanácsában.
Bár az ítélet Rimsevics győzelmét jelenti, szakértők szerint valószínűtlen, hogy ennek nyomán visszatér(het)ne a jegybank élére. Rimsevics mandátuma idén jár le. Ügye még nem került bíróság elé, egyelőre a tárgyalás időpontját sem tűzték ki Lettországban.
Egyesek szerint Oroszországnak köze lehetett a korrupciós botrány kirobbanásához. A lett védelmi minisztérium például korábban úgy foglalt állást, hogy a vádak a kormány befeketítését célzó rágalomhadjárat részei lehettek a tavaly októberi választások előtt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál