Döntéséről az amerikai elnöki hivatal levélben értesítette a CNN tudósítóját. A levélben a Fehér Ház ugyanakkor leszögezte: amennyiben a tudósító a jövőben nem tartja magát az új szabályokhoz, intézkedéseket foganatosítanak ellene. A levélben új viselkedési normákat sorolnak fel, amelyeket a sajtókonferenciákon részt vevőknek ezentúl be kell tartaniuk. Így például azt, hogy egy újságíró egyszerre egy kérdést tehet fel, minden további kérdés engedélyezése az elnök vagy a sajtókonferenciát vezető személy hatásköre.
Pénteken az elnöki hivatal még úgy fogalmazott, hogy az állandó belépőt a bírói döntés hatályának lejárta után akár vissza is vonhatják Jim Acostától.
A CNN hétfőn délelőtt közölte: sürgős bírói meghallgatást kér az ügyben, mert álláspontja szerint a Fehér Ház változatlanul megsérti az alkotmány vonatkozó kiegészítését.
Hétfőn délután, a Fehér Ház végleges döntését követően a hírtelevízió bejelentette, hogy minden további per, amelyet a Fehér Ház ellen tervezett indítani, okafogyottá vált.
Az elnöki hivatal másfél hete vonta be a tudósító belépőjét, miután az újságíró vitába keveredett Donald Trump elnökkel, majd ezt követően nem adta át mikrofonját a Fehér Ház munkatársának. A belépőt "további értesítésig" vonták meg, Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője pedig közleményben szögezte le, hogy a CNN-nek még mintegy 50 olyan tudósítója van, aki rendelkezik belépővel. A CNN pert indított az elnök és a Fehér Ház néhány munkatársa ellen, kérve egyrészt annak megállapítását, hogy megsértették a sajtószabadság alkotmányban biztosított jogát, másrészt pedig a fehér házi belépés tilalmának feloldását.
A CNN perkérelmét több amerikai médium is támogatta, köztük a republikánusokhoz közelálló Fox televízió is. A Fox vezérigazgatója, Jay Wallace a héten közleményben hívta fel a figyelmet arra, "a fehér házi tudósítók belépőjét soha nem szabad fegyverként használni".
Múlt pénteken egy szövetségi bíróság úgy döntött, hogy a CNN tudósítójának azonnali hatállyal vissza kell kapnia sajtóbelépőjét.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem