A Deutsche Bank egyike azon pénzintézeteknek, amelyeknél az ügyészek házkutatást tartottak a több mint egy évtizede kibontakozó adócsalási ügy miatt. Németország legnagyobb hitelezője Christian Sewing vezérigazgató vezetésével igyekszik megtisztítani a bank hírnevét, amióta 2018-ban átvette az irányítást.
A „cum-ex” vagy dividend stripping néven ismert kereskedési rendszerben a bankok és a befektetők gyorsan kereskedtek a vállalatok részvényeivel az osztalékfizetés napja körül, elmosva ezzel a részvénytulajdonlást, és lehetővé téve több fél számára, hogy hamisan visszaigényelhessék az osztalékok után járó adó-visszatérítést.
A mostanra bezárt kiskapu politikai botránnyá is vált, és idén Olaf Scholz német kancellár vallomástételére kényszerítette. A vizsgálat már régóta hatalmas méreteket öltött. Kormányzati tisztviselők szerint négy kontinensen mintegy 100 bankot és legalább 1000 gyanúsítottat érint.
A Deutsche közölte, hogy 2017 óta együttműködik a nyomozókkal a vizsgálatban, és ezt folytatja is.
A Reuters beszámolt arról, hogy a Deutsche Bank 2006 és 2011 között érintett volt a rendszerben. A cég azért is vált a botrány egyik főszereplőjévé, hogy pénzt adott kölcsön vállalatoknak az ügyletek lebonyolításához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás