A 79 éves David Koch halálát közleményben bátyja, Charles (83) jelentette be pénteken - írja Business Insider. A közleményből kiderül, hogy David Kochot 27 éve prosztatarákkal diagnosztizálták.
David Koch bátyjával a többségi tulajdonosa volt a Koch Industries ipari konglomerátumban, ami az USA második legnagyobb magánvállalata. A vagyona a Forbes szerint ez év márciusában 50,5 milliárd dollárt tett ki, amivel a világ 11., az USA-ban pedig a 7. leggazdagabb emberének számított. A Koch Industries éléről David tavaly júliusban vonult vissza egészségügyi okok miatt.
Kapcsolódó
David Koch a vállalatirányítás mellett szenvedélyes filantróp (több mint 1,3 milliárd dollárt adományozott olyan intézményeknek, mint a New York-i Lincoln Center vagy a Memorial-Sloan Kettering, de dollármilliárdokat adott az American Museum of Natural Historynak is), politikai aktivista is volt, aki 1980-ban még az elnökhelyettesi székért is indult a liberálisok színeiben. Az utóbb időben viszont testvérével, Charlesszal viszont a konzervatívok egyik legjelentősebb donora volt, dollár százmilliárdokkal támogattak egy konzervatív szervezetekből álló hálózatot.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet