A cseh szenátus felszólította a kormányt, hogy zárja ki a Dokovanyban lévő atomerőmű bővítéséből az orosz és a kínai vállalatokat - tudósított a Radio Praha. Az törvényhozók nemzetbiztonsági megfontolásokat hoztak fel döntésük indolkására. E szerint a prágai parlament felsőháza nem kívánatosnak tartja olyan cégek részvételét a projektben, amelyek ellenségesek a NATO-val és egyes állampolgáraikkal szemben EU-s szankciók vannak érvényben.
A nyár elején, júniusban először a szenátus illetékes bizottsága fogalmazta meg, hogy ki kellene hagyni a bővítésből az orosz Roszatomot, amely a paksi atomerőmű bővítéséért felelős, illetve a kínai CGN-t. A prágai kormány 2019-ben fogadta az erőmű legalább egy reaktorának cseréjéről szóló tervet.
A jelenleg üzemelő négy egységet az 1980-as években telepítették, technológiájuk és áramtermelő kapacitásuk hasonlít ahhoz, ami Magyarországon üzemel Pakson. Üzemidejük azonban 2035 és 2037 kötött lejár, ezért Prága azt szeretné, hogy részben helyettesítsék a régi reaktorokat. Ehhez olyan pénzügyi modellt dolgoztak, ki, amely a beruházáshoz szükséges forrás megtérülésére állami garanciát, azaz viszonylag kedvező állami finanszírozású hitelt biztosítana, ám az üzemi költségeket vagy a piacinál magasabb áramárat nem támogatnák.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!