Megújult az ANO elnökségének fele is; alelnöki pozíciót szerzett Alena Schillerová volt pénzügyminiszter és Karel Havlícek volt ipari és kereskedelmi miniszter is. Mindketten a volt kormány alelnökei voltak, s Andrej Babis legközelebbi munkatársai közé tartoznak.
Babis a közgyűlésen elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy mozgalma mindenképpen saját jelöltet állít a jövő év elején esedékes csehországi államfőválasztáson. Azt azonban nem erősítette meg, hogy az elnökjelölt ő maga lesz-e.
Kapcsolódó
"Sokan arra kérnek, hogy induljak az elnökválasztáson. Akár indulok, akár nem, az ANO-nak olyan saját jelöltet kell állítania, aki összefogja és nem megosztja a társadalmat" - jelentette ki Babis.
Milos Zeman jelenlegi államfő második mandátuma 2023 márciusában jár le. Az elnökválasztást jövő januárban tartják. Csehországban az államfőt közvetlenül választják.
Az ANO vereségét a tavaly októberi képviselőházi választásokon Babis a koronavírus-járvánnyal magyarázta. "Népszerűtlen intézkedésekre kényszerültünk, s az akkori ellenzék, a jelenlegi ötpárti koalíció visszaélt a helyzettel" - jelentette ki az ANO elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Vibrátor is került a bakonyi illegális mocsokba
