"A szigorítás nincs napirenden. Nincs értelme öt nap elteltével megint módosítani az óvintézkedéseket" - jelentette ki Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Csehország csütörtökön enyhítette a óvintézkedéseket. A hivatalos százpontos kockázati indexen minden húsz pont egy kockázati sávnak felel meg. Ez akkor változik, ha a kockázati szám hét napon át alacsonyabb, vagy három napon át magasabb sávnak felel meg.

Csütörtök előtt az óvintézkedések a negyedik sávnak feleltek meg. Miután azonban a kockázati index már 13. napja 57 volt, a kormány néhány más tényező figyelembe vételével is a harmadik sávba való áttérésről döntött. Ez egyebek között azt jelentette, hogy másfél hónap után újra megnyíltak az üzletek, a vendéglők, a szolgáltatások, és megszűnt az éjjeli kijárási tilalom.

Szombaton és vasárnap a kockázati index azonban 64-re emelkedett, ami a negyedik biztonsági sávnak felel meg. Az előzetes adatok szerint ez volt a helyzet hétfőn is.

A cseh kormány azonban hétfőn úgy döntött, hogy egyelőre kivár, és nem változtat az ország kockázati besorolásán.

Jan Blatny egészségügyi miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy módosítják a vendéglők nyitvatartási idejét, szerdától már nem este tízkor, hanem este nyolckor lesz záróra. Újra tilos lesz a köztéri alkoholfogyasztás is, mégpedig egész nap.

A kormány döntött arról is, hogy felkéri a parlamentet a jelenleg december 12-ig érvényes szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítására. Radek Vondrácek, a képviselőház elnöke kijelentette, hogy a parlamenti alsóház várhatóan szerdán foglalkozik a témával. A parlamenti pártok nyilatkozataiból kitűnik, hogy ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn úgy döntött, Magyarországon maradnak az érvényben lévő szigorítások a karácsonyi időszakban, egészen január 11-ig érvényesek lesznek.