Nyilvántartásba veszi a Felhívás a dohányfüstmentes környezet és az első európai dohányzásmentes generáció elérésére 2030-ig című kezdeményezést az Európai Bizottság. A kezdeményezés szervezői arra kérik a bizottságot, hogy tegyen jogszabályjavaslatot az új generációk dohányfüggőségtől való megóvása érdekében – írja az MTI.
A szervezők megszüntetnék a dohány- és nikotintermékek értékesítését a 2010 után született európaiak számára. A kezdeményezés konkrét intézkedéseket is szorgalmaz a csikkmentes vízpartok és nemzeti parkok európai hálózatának létrehozására, a szabadtéri füstmentes terek kiterjesztésére, valamint a dohányreklámok teljes betiltására.
Az Európai Bizottság közleménye szerint a kezdeményezési kérelem megfelel a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételeknek, jogilag elfogadható. A kezdeményezés tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.
A szerdai regisztrációt követően a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások összegyűjtését, amelyre egy év áll rendelkezésükre. A szabályok értelmében ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató aláírást kap legalább hét különböző tagállamból, akkor a brüsszeli testületnek reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy elutasítja, de döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.
Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság hatáskörén kívül, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás