David Cameron brit miniszterelnök kedden a Királyi Külügyi Intézet - közkeletű nevén a Chatham House - hallgatósága előtt ismertette azokat a reformokat, amelyeket a brit kormány szerint az Európai Uniónak végre kellene hajtania. Ez a feltétele annak, hogy a londoni kormány jó szívvel ajánlja a szigetország lakosságának Nagy-Britannia uniós tagságának fenntartását. A függetlenség visszaállításáról 2017 végéig tartanak népszavazást az országban.
Cameron szerint az EU-nak visszafogottabb szerepet kellene játszania abban, hogy a tagállamai hogyan működnek. "Ne felejtsük el, hogy az Európai Unió immáron 28 nagy múltú európai nemzetet foglal magába" - emelte ki beszédében. Ez a sokszínűség Európa legnagyobb ereje, amivel a brit kormány is egyetért, de azt is be kell látnunk, hogy a több Európa nem ad választ minden problémára. Van úgy, hogy a kevesebb Európa a jó megoldás - mondta a brit miniszterelnök.
Kétkörös Európa
Az eurózóna és az azon kívüli EU-tagállamok viszonyára kitérve kifejtette: semmi sem indokolja, hogy az euróövezet és az európai egységes piac földrajzi határai egybeessenek. Cameron szerint európai alapszabályként határozatban kell kimondani, hogy az Európai Unióban "egynél több fizetőeszköz létezik", továbbá azt is, hogy egyetlen EU-tagállamot sem érhet diszkrimináció annak alapján, hogy milyen valutát használ.
A brit miniszterelnök szerint az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlást az új tagállamok gazdasági fejlettségéhez kell igazítani. Nagy-Britannia mindig is nyitott kereskedő nemzet volt, és ezen nem is akar változtatni. Ugyanakkor az igazságos bevándorlási mechanizmus kialakításához, különösen a Nagy-Britanniába irányuló nagyon magas EU-s migráció csökkentéséhez "ki kell küszöbölni a múlt hibáit".
Ennek első lépése egy olyan szabályozás lenne, amely kimondaná, hogy az EU-hoz ezután csatlakozó országokra mindaddig nem vonatkozik a szabad munkaerő-áramlás alapelve, amíg gazdasági fejlettségük nem kerül sokkal közelebb a jelenlegi uniós tagországokéhoz - mondta a brit kormányfő.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező